24 THE END

Egy mondatban ki tudom magamat fejezni: nem szeretnek haza menni. Se most, se kesobb. Igazabol nehez szavakba onteni, hogy mit erzek. Aki nem tanult kulfoldon vagy nem tartozkodott huzamosabb ideig egy olyan helyen, ahova menni akart es imadott is ott lenni, annak nagyon nehez ezt megertenie. Ossze sem lehet hasonlitani az otthoni felsooktatasi rendszerrel, mert akkora kulonbsegek vannak. Amikor a britekkel kozlom, hogy otthon gyakorlatilag egy epulet van, ahova bejarsz orakra majd haza mesz, kikerekedett szemekkel bamulnak, hogy az hogyan lehetseges. Itt a campus kozponti szerepet foglal el a diakok eleteben, ami otthon totalisan hianyzik.

Oszinten szolva nagyon nehez barmit is mondani vagy irni felev utan, mert ezt at kellene elnie minden embernek. Eletem legjobb dontese volt, hogy kijottem es a legrosszabb, hogy tizenkettedikben meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg egy angliai egyetemen tanuljak. Ha most ujra valaszthatnek csak kulfoldi egyetemet jelolnek meg.

Belegondolva, hogy hivatalosan is egy hetem maradt totalis szomorusag fog el. Nagyon sokat gondolkoztam rajta, hogy egyaltalan irjak-e barmit is, mert egy totalis kaosz van a fejemben, hogy hogyan tudnam diohejban osszegezni ezt a csodalatos hat honapot. Az eletre szolo tapasztalat melle meg legalabb szaz masik olyan pluszt adott, amik egy sokkal jobb es hatarozottabb emberre formaltak. Tudom, hogy nem szeretnek otthon maradni, a karacsonyi egy hetes vakacio alatt teljesen ledobbentem az otthoni allapotokon es az emberek magatartasan. Nem szeretnem kifejteni, mert aki nem toltott legalabb egy honapot kulfoldon, annak valoszinuleg olyan lenne a tobb tiz, husz mondatokon at tarto ervelesem, mint halottnak a csok.

Arra is radobbentem, hogy mennyire negativ emberkent eltem eddig es feltetelezhetoen erre Magyarorszag nyomta ra a belyeget nagy reszben. Imadom, hogy a britek koszones utan mindig megkerdezik, hogy “Are you alright?” es azt is, hogy a “Thank you” helyett csak szimplan annyit mondanak: Cheers. Es meg igy hat honap utan is szamtalan pozitiv dolgot tapasztalok, amik valamiert otthon elenyeszo szamban vannak jelen. Igen, lehet, hogy elfogult vagyok Angliaval szemben es ugy tunhet, hogy Magyarorszagot minden szempontbol negativan latom, de a tapasztalat beszel belolem es nem az “ismerosom ismerose mondta…” fele urban legenda hallatan irom ezeket a dolgokat.

Patetikusnak tunhet, de nem egyszer fogott el a siras mostanaban, mert tudom, hogy ennek a tortenetnek most pontot kell tenni a vegere. Es en annyira nem szeretnek, annyira maradni szeretnek, ujra kezdeni mindent itt vagy csak visszamenni harom evet es megvaltoztatni mindent. Imadtam ezt az idoszakot, imadom, amit kaptam es imadom amilyenne valtoztatott. Nagyon nehez lesz otthon visszakapcsolodni a budapesti eletbe. Viszont tudom, hogy otthon mi lesz a celom es azt is tudom, hogy vissza fogok jonni ebbe a csodalatos Angliaba.

22 A LOVE LETTER

Érdekes, hogy az ember egy városba is szerelmes tud lenni, nemcsak egy másik személybe. Bevallom féltem egy kicsit egy héttel ezelőtt, amikor kiutaztam, hogy most hogyan fogom látni Angliát, illetve Londont. Tudtam, hogy Hatfield nyugodt kis város és valószínűleg akkor fognak az események sűrűsödni, amikor a diákok visszatérnek szeptemberben a campusra, addig pedig dolgozok és utazgatok a környező városokba. De London…augusztus óta újra és újra szerelmes leszek.

 

 

Holland Park

Holland Park

El sem tudom mondani, hogy mennyire vártam a szerdát, hogy egy napot bent töltsek ebben a csodálatos, kozmopolita városban és érezzem a bizsergést, a nyüzsgést. Az egyik kint élő, nagyon jó barátommal nyakunkba vettük a várost és turistáskodtunk egy napot. Nem tudnám a két kezemen megszámolni, hogy abban a 12 órában hányszor ejtettem ki a számon, hogy mennyire boldog vagyok. Igazság szerint még a hatalmas tömeg sem zavart, bár néha kijött belőlem az „igazi magyar” és elkezdtem sopánkodni, hogy miért kell átverekednem magamat a 100 fős ázsiai csoporton újra és újra, de az ilyen szituációkban az ismerősöm emlékeztetett rá, hogy pontosan ezért költözött ki Angliába. Továbbra is úgy gondolom, hogy mindenkinek legalább az életében egyszer el kell jönnie Londonba, de nem csak egy napra. Fogalmam sincs, hogy mennyi idő kellene amíg minden nevezetességet, múzeumot, parkot és érdekesebb dolgot az ember végiglátogatna, de egy napba nekünk Greenwich, a Regent’s Park, a Big Ben, a Buckingham-palota, a Green Park és a Holland Park fért bele. A Holland Park gyönyörű volt és hatalmas, ahol a Beckham család is feltűnik olykor-olykor. Pontosan az volt a jó ebben a helyben, ami talán az összes parkban, hogy az ember ki tud szakadni a mindennapok tempójából és padról bámulva a tavat vagy a fűben piknikezve el tudja engedni a problémákat. Itt nem fognak megbámulni és ítélkezni az emberek, ha öltönyben és aktatáskával a kezedben leülsz a fűbe vagy ha csadorban a barátnőddel fényképeket készítetek, mert ez nem az a hely. London egy hatalmas olvasztótégely, ahol a kultúrák és a nemzetiségek megférnek egymás mellett és legyen szó magyarról, arabról vagy kínairól, de ez a város biztosan befogad mindenkit származástól függetlenül.

 

 

Greenwich

 

 

Tower Bridge

Tower Bridge

 

Green Parkban

Green Parkban

Holland Park

Holland Park

Állítólag ebben az utcában lakik a Beckham család.

Állítólag ebben az utcában lakik a Beckham család.

Holland Park

Holland Park

Temze

Temze

 

INSTAGRAM: acsigenoemi

Facebook: PARDON MY FRENCH

21 WELCOME TO HATFIELD

Az augusztus óta dédelgetett álom végre beteljesült: félévet fogok tölteni Hatfieldben és a University of Hertfordshire business administration szakon fogok tanulni szeptembertől. Elég sokáig húzódott, hogy mikor is tudok kijönni, de lényegtelen is, végre itt vagyok. Az érzéseim még eléggé vegyesek, nem igazán érzem, hogy félévet itt fogok tölteni ebben a kis városban.

Tudtam, hogy a kollégium nem fog lenyűgözni, de ez volt a legkézenfekvőbb opció, egyrészt a közösség miatt, másrészt Magyarországról egy ilyen kis városban bérelni megoldhatatlan lett volna. A campus hatalmas, olyan, mint Budapesten a Rózsadomb vagy Hűvösvölgy, hatalmas területen helyezkedik el, ráadásul most bővítik még több épülettel. A kollégium is több házat jelent, ami otthoni viszonylatban nem olcsó egyáltalán, a legdrágább heti 50 000 Forint. Az igényeimet lentebb kellett adnom, én az egyik legolcsóbb szobát bérelem, amit körülbelül a két hatalmas bőröndöm kihajtva el is foglal teljesen.

 

A közösségi életről ugyan még nem sok mindent tudok, mert két nap alatt pár embert ismertem csak meg. Rengetegen járnak autóval, pedig a helyi tömegközlekedés jól működik, a buszsofőrök rendkívül segítőkészek. Nagyon tetszik, hogy nemcsak a campuson, de a belvárosban is a füves részeken (nem kifejezetten a parkokban) emberek ücsörögnek, heverésznek és élvezik a napsütést. A campuson egy kisebb erdős rész is ki van alakítva, ahol nyuszik és mókusok rohangálnak a fűben és a járdán keresztül.

 

 

 

A Forum szórakozóhelyén minden pénteken van valami esemény, tegnap én is elmentem az esti bulira. Amikor elindultam, kicsit túlöltözöttnek éreztem magamat, pedig csak egy magassarkú bokacsizmát, egy farmert és egy inget vettem fel. Meglepetten konstatáltam azt a tényt, hogy eléggé szolidan érkeztem, a lányok mintha a futószalagról érkeztek volna, crop topot, forrónadrágot és 10-15 centis magassarkút viseltek, nem számított, hogy valakinek 42 pluszos a mérete. Ehhez még egy jókora mennyiség alkohol dukált, volt, akit a barátnője cipelt ki a helyről. Természetesen a „minél tapadósabb és rövidebb, annál jobb” elve is érvényesült, tényleg nem számított, hogy a narancsbőr szinte ordított a szoknya alól.

 

 

 

Amióta a Büszkeség és balítélet című filmet láttam, azóta az egyik legnagyobb vágyam volt, hogy egy angol kastélyba ellátogassak. Alig vártam, hogy a Hatfield House-t szemügyre vegyem, amikor megérkeztem. Egyszerűen leírhatatlan az érzés, amit az ott töltött 2 órában éreztem. A kert hatalmas, az emberek a fűben feküdtek, játszottak és sétáltak. A kastélynak van egy szoborparkja is, illetve egy Old Palace nevű épülete és kertje, ami most le volt zárva, mert esküvő volt. Valószínűleg 100 nőből 99 boldogan fogadna örök hűséget élete szerelmének egy ilyen csodálatos helyen. A Hatfield House-ban egy napot könnyen elrepül, ami egyike a „Treasure Houses of England”cím birtokosának. Összesen tíz ház, palota illetve kastély tudhatja magáénak ezt a posztot, amik egytől egyig építészeti mesterművek.  Hihetetlen számomra, hogy a mai napig, immár 400 éve, Salisbury grófjának leszármazottjai, a Cecil család éli mindennapjait ebben a „házban”.

 INSTAGRAM: acsigenoemi

FACEBOOK: www.facebook.com/blogpardonmyfrench

20 2 DAYS LEFT…

Tudom, hogy még itthon vagyok és még a holnapi nap hátra van, de nem tudok eléggé hálás lenni a körülöttem lévő embereknek! Egy éve, augusztusban, amikor eldöntöttem, hogy kimegyek, akkor még nem kellett ennyi fontos embertől elszakadnom ilyen hosszú időre, nem lett volna miért maradnom. Az érzéseim Angliával kapcsolatban változatlanok, a szerelem még mindig lángol, ugyanakkor szomorúság fog el. Az elmúlt félévben annyi különleges embert ismertem meg, akik ma már fontos részei a mindennapjaimnak és nélkülük nem tudom, hogy most mi lenne velem. Köszönöm, hogy ennyien szurkoltok nekem és hogy büszkék vagytok rám, számomra még mindig hihetetlen, hogy  kevesebb, mint 48 órán belül már teljesen egyedül leszek, egy hatalmas országban. Köszönöm a búcsú ajándékokat és a sok-sok szeretetet! Tudom, hogy itt az ideje a változásnak, hogy mennem kell, de nagyon fogtok hiányozni!